• Kézműves
    foglalkozások
  • Táncházak
    szervezése
  • Szakrális
    tevékenységek
  • Zenés népi előadások,
    bábelőadások
  • Jeles Napjaink
    megünneplése
  • Népi gyermekjátékok,
    népdalok tanítása
  • Komplex
    foglalkozások
  • Népmesetáborok

Kézműves foglalkozások

Egyesületünk 2014 óta működtet kézműves és kerámia műhelyt, ahol heti rendszerességgel tartunk gyermek- és felnőtt foglalkozásokat, képzett kézművesek vezetésével. Emellett vállalunk hasonló foglalkozásokat óvodákban, iskolákban, táborokban, egyéb rendezvényeken.

Olyan, népi hagyományaink ápolását, művelését célzó kézműves /tárgyalkotó/ tevékenységeket szervezünk, ahol a népművészeti technikák és formakincs áthagyományozása többgenerációs közösség keretein belül zajlik. A nemzedékeket összekötő talán legfontosabb kapocs a hagyomány, ezért hagyományos népművészeti formákat jelenítünk meg, amelyek szimbólumrendszerükön keresztül ma is erősítik társadalmunk kohézióját. Képzett mesterek gondoskodnak arról, hogy egy-egy technika elsajátítása tekintetében megvalósuljon a hitelesség, a folyamatosság és az egymásra épülés elve. A mester-tanítvány kapcsolatban a résztvevők fontos készségeket sajátíthatnak el, és lehetőség nyílik a tehetségek kibontakozására is. Hagyományőrző-megújító egyesületként arra törekszünk, hogy a néphagyomány minél komplexebb és kreatívabb módon tükröződjön tevékenységeinkben és alkotásainkban. Különféle alkotások készülnek népi hagyományunk jeles napjainak ünneplése kapcsán, interaktív zenés előadásaink és bábelőadásaink élményei alapján.

A régi nagycsaládi műhelyek hagyományait követjük abban is, hogy nagyon sok alkotás kalákában végzett munka. A többgenerációs – gyermekeket, fiatal és idős felnőtteket érintő – együttlét lehetőséget teremt arra is, hogy amint annakidején a fonók, tollfosztók, guzsalyasok esetében – bensőséges hangulat teremtődjön. Ebben a hangulatban a közösség múltját és jelenét érintő információk – mesék, történetek, pletykák stb. – életre kelnek, s egyéb élettapasztalatokkal együtt a tapasztaltabb generációktól elleshetők, átvehetők. Nem állítjuk, hogy heti néhány ilyen együttléttel elérjük a régi élet-és munkaközösségek intenzitását, de azt igen, hogy jelentős lépéseket teszünk a szegregációval szemben, a helyi közösségek megerősítése irányába. Bázisunk főként Zalaegerszeg és környéke lakossága, valamint a környékbeli kulturális egyesületek, de meghívásra megyeszerte tartunk kihelyezett foglalkozásokat.

Pethőhenyei műhelyünkben kezdetben népi fazekas technikák elsajátítására volt lehetőség, képzett pedagógus-keramikus vezetésével. 2018-tól a Csoóri Sándor Program támogatásával bővítettük tevékenységeinket meghívott kézműves mesterek segítségével, volt még fafaragás, hímzés, fonás, bőrművesség, csuhézás. Ugyanezzel a lendülettel bővítettük bázisunkat is, a szomszédos alsónemesapáti-nemesapáti Csertán Sándor Általános Iskolában kezdtünk utánpótlás-nevelésbe, hetente szerveztünk ott foglalkozásokat. Sajnos a 2019-20-as ciklusban ennek ellenére csökkent a támogatás mértéke, kénytelenek voltunk az iskolai tevékenységek gyakoriságát csökkenteni, forrás hiányában a heti rendszerességű pethőhenyei műhelyfoglalkozások kézműves-kínálatát is csökkentettük fazekas, fafaragó és népi bútor-fatárgy festő foglalkozásokra. Mivel a 2020-21-es ciklusban tovább csökkent a támogatás, úgy tűnik, kénytelenek vagyunk a rendszeres fafaragó foglalkozásokat is szüneteltetni, tehát egyelőre várhatóan marad a fazekas- és népi bútor-fatárgy festő foglalkozás. Természetesen alkalmanként szervezünk változatosabb foglalkozásokat is.


A Csoóri Sándor Program által finanszírozott korábbi és idei tevékenységeket itt találja.

Kézműves tevékenységeinket a Csoóri Sándor Alap, az Emberi Erőforrások Minisztériuma az Ön által befizetett állami adók felhasználásával támogatja. Bátran látogasson el hozzánk, érezze magát otthon rendezvényeinken!