KÉZMŰVESEK a Csoóri Sándor Programban

Kézművesek a Tarsolyban 2018-2019


Egyesületünk a Csoóri Sándor Alap, az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával olyan, népi hagyományaink ápolását, művelését célzó kézműves /tárgyalkotó/ tevékenységeket szervez, ahol a népművészeti technikák és formakincs áthagyományozása többgenerációs közösség keretein belül zajlik. A nemzedékeket összekötő talán legfontosabb kapocs a hagyomány, ezért hagyományos népművészeti formákat jelenítünk meg, amelyek szimbólumrendszerükön keresztül is erősítik társadalmunk kohézióját. Képzett mesterek gondoskodnak arról, hogy egy-egy technika elsajátítása tekintetében megvalósuljon a hitelesség, a folyamatosság és az egymásra épülés elve. A mester-tanítvány kapcsolatban a résztvevők fontos készségeket sajátíthatnak el, és lehetőség nyílik a tehetségek kibontakozására is. Ugyanakkor a többgenerációs – gyermekeket, fiatal és idős felnőtteket érintő – együttlét lehetőséget teremt arra is, hogy, amint annakidején a fonók, tollfosztók, guzsalyasok esetében – nálunk is kialakuljon egy bensőséges hangulat. Ebben a hangulatban a közösség múltját és jelenét érintő információk – mesék, történetek, pletykák stb. – életre kelnek, s egyéb élettapasztalatokkal együtt a tapasztaltabb generációktól elleshetők, átvehetők. Nem állítjuk, hogy heti néhány ilyen együttléttel elérjük a régi élet-és munkaközösségek intenzitását, de azt igen, hogy jelentős lépéseket teszünk a szegregációval szemben, a helyi közösségek megerősítése irányába.

 

1. Fazekas foglalkozások a Tarsoly-EME pethőhenyei műhelyében.

Heti egy alkalommal, rend szerint péntek délutánonként kerül sor ezekre a foglalkozásokra, Gaál Annamária fazekas-keramikus irányításával. Havonta egyszer szakmai napot tartunk Csuti Tibor fazekas vezetésével, aki a Népművészet Ifjú Mestereként, népi iparművészként felügyeli a műhelyfoglalkozásokat.

 

 2. Kézműves foglalkozások a Nemesapáti Közösségi Házban és a Csertán Sándor Általános Iskolában

Heti egy alkalommal, rend szerint hétfő délutánonként zajlanak ezek a foglalkozások, az alsónemesapáti-nemesapáti Csertán Sándor Általános Iskola tanulói, tanítói-tanárai és a nemesapáti nyugdíjasklub tagjai részvételével. Heti váltásban van:

Fafaragás Nagy Béla népi iparművész vezetésével

Himzés Nagyné Kovács Katalin vezetésével

Csuhézás Pozvai Andrea vezetésével

Fonás Pozvai Szilvia vezetésével

Agyagozás Gaál Annamária vezetésével

 

3. Ismeretterjesztő, ismeretelmélyítő alkalmak.

A Göcseji Falumúzeum kitűnő lehetőség arra, hogy eredeti környezetben szemléltethessük a népi mesterségek által létrehozott tárgyakat és a népi mesterségek által használt eszközöket. Emellett a Csertán Sándor Általános Iskolában és pethőhenyei műhelyünkben is szervezünk ismeretterjesztő előadásokat. E téren hathatós segítséget kapunk a Göcseji Múzeum munkatársaitól.

 

4. Kézművesség és meseterápia.

Ötödik éve szervezünk nyári mesetáborokat, idén második alkalommal már a megszokott pethőhenyei helyszín mellett egyet a Göcseji Falumúzeumban is. A mesetáborokban népmeséink feldolgozása a meseterápia módszereivel és hagyományos kézműves technikák segítségével történő alkotómunkával zajlik.

 

5. Komplex kézműves foglalkozások

Megyeszerte tartunk óvodákban és iskolákban komplex kézműves foglalkozásokat. A kézműves tevékenységet tematikus bábelőadás előzi meg, és népdaléneklés illetve táncos népi gyermekjátékok váltják, hangszeres kísérettel. Kisgyermekeknél a kézműves tevékenység sokkal bennsőségesebb, ha egyéb élményekkel ötvöződhet. A bábjátékban átélt meseélmény után az alkotás egészen más hangulatban zajlik, hát még ha muzsikaszóra énekelnek is közben:„Nem kapálok, nem kaszálok, fazekasinasnak állok” A gyermekek mozgásigényét jól levezetjük a népi gyermekjátékokkal. 

 Weboldalunk korlátozott tárhelye miatt kérjük, hogy képeinket és további felvételeinket facebook-oldalunkra kattintva tekintse meg:

 

Tarsoly Erdélyi Mezőségért Egyesület

 

 

Kézművesek a Tarsolyban 2019-2020

 

A 2018-2019-es évad tevékenységeit folytatjuk, minden kategóriában, a Csoóri Sándor Alap és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával. Pethőhenyei műhelyünkben és a Csertán Sándor Általános Iskolában az eddigi kézműves tevékenységek mellett idén szövés, nemezelés, bútor- és egyéb fatárgy festő foglalkozásokba kezdünk. 
A Csertán Sándor Általános Iskolában tovább bővítjük a többgenerációs foglalkozásokat, a nyugdíjasok és a Harangláb Egyesület bevonásával.
Folytatjuk az együttműködést a Göcseji Falumúzeum szakembereivel, és használjuk a helyszínt, hogy életszerűbben bemutathassuk a hagyományos tevékenységeket.
A meglevő komplex agyagozó-fazekas foglalkozást, amely "Az ördög mestersége" c.székely népmese-bábelőadással kezdődik, bővítjük más mesterségekre is.

Várjuk a bekapcsolódni vágyók jelentkezését 06-92-393424-es vagy a 06-20-4208491-es telefonszámokon, vagy facebookon. Ugyanitt lehet kérni komplex agyagozó-fazekas foglalkozást, óvodák és iskolák, egyéb gyermekcsoportok számára ajánljuk.   

 

 

Copyright © 2014. All Rights Reserved.

TARSOLY